Amnesia

-Nem emlékszem.
-De igen csak próbáld meg.
-Nem,nem megy.Hagyjál.
-De igen.Csak kérlek próbáld meg.!-kérlelte én pedig megpróbáltam visszaemlékezni.
-Egy-egy nyaraláson találkoztunk először.
-Igen.Ez az.Sikerül.-mondta.
-Egyszer csak jóba lettünk.Annyira,hogy-hogy egész nap együtt lógtunk.- Ekkor megérintette a kezemet.-Mindig egymást átölelve vagy átkarolva mentünk mindenhova,de a-a többiek elítéltek minket.
-Miért.?Miért ítéltek el.?-kérdezte.
-Mert...idősebb voltam nála.Három évvel.
-Mi történt még.?-kérdezte.
-Vége lett a nyaralásnak...,de még találkoztunk utána.Igen találkoztunk.-mosolyodtam el.
-Mi az.?-kérdezte és megfogta a kezemet.
-Beleszerettem,de...de aztán mikor találkoztunk más volt.Olyan más volt.
-Milyen volt.?-kérdezte.
-Megöleltem.Én megöleltem,de ő, ő egyből elengedett.Aztán sétálni mentünk,de egy szót sem szólt.Máskor be sem tudta fogni,de most...most meg sem szólalt.Egy játszótérhez értünk és leültünk egy egy hintába és végre megszólalt...
-Mit mondott.?-kérdezte.Elkezdtek hullani a könnyeim.
-Mit mondott.?-ismételte meg.
-Hogy...hogy lett egy barátnője.Egy lány aki az...az osztályába járt.
-Hogy hívták a lányt.?-kérdezte.
-N...nem tudom.
-De igen.Tudod.
-Nem.Nem tudom.!
-Gyerünk tudod.Gondolkozz.-mondta.
-B...B....
-Igen.?
-Bo...Bogi.Boginak hívták.
-Mi történt utána.?-kérdezte.
-Fájt.Nagyon fájt.Szerettem,de...nem mondtam el neki.Csak gratuláltam. 
-Miért nem mondtad el.?        
-Mert féltem...féltem,hogy röhejesen hangzik.
-Mi történt még.?-kérdezte.
-Nem adtam fel.Megígértettem vele,hogy,ha senkit sem vesz el és én sem...én sem megyek hozzá senkihez akkor elvesz.-mosolyogtam,majd a kezemre néztem és a gyűrűt kerestem az ujjamon.A könnyeim potyogtak.Zokogtam.
-Hol...hol van a gyűrűm.?Hol van.?-kiabáltam.-Megfogta  a kezemet és letörölte az arcomról a könnyeket.
-Mond...neked...neked van feleséged ugye.?-kérdeztem mikor megláttam a gyűrűt az ujján.
-Igen.Mesélj tovább.
-Mindig elmesélte,ha összevesztek....vagy,ha valami történt.Soha nem találkoztam vele,de....de mégis többet tudtam róla,mint ő maga.Nagyon fájt.Még évek után is.Pedig...én...én azt hittem,hogy sikerül csak a barátja lennem.Évek múltán eltávolodtunk egymástól.Összeroskadtam.Én...teljesen magamba fordultam.Nem barátkoztam és nem mentem sehova.
Aztán kaptam egy levelet.
-Mikor.?
-Soká.
-Mennyi év telt el.?
-Sok.
-De mégis mennyi.?-kérdezte.
-Tíz.Tíz év telt el.
-Igen.És mi volt a levélben.?
-Egy meghívó.Egy esküvői meghívó.
-Kitől.?-kérdezte.
-Tőle.
-Kivel házasodott össze.?
-B...B...
-Bogival.-válaszolta
-Igen.Bogi.
-Elmentél az esküvőre.?
-Igen...nagyon rossz volt.Abban...én abban bíztam,hogy,majd engem vesz feleségül,de nem.Nem engem vett el.
-Mi történt.?Mi történt az esküvőn.?
-Én...én elmentem...és...elmondtam neki.Elmondtam,hogy szeretem,de...már túl késő volt.
-Hogyan mondtad el.?
-Először...felfüggesztettem az egyességünket.Utána elmondtam,hogy mindig is szerettem.
-Mit mondott.?Mit válaszolt.?
-Hogy...ő is szeretett régen,de nem merte elmondani ugyan amiatt,ami miatt én sem.
-Hozzá ment Bogihoz.?
-Kihez.?
-Bogihoz a barátnőjéhez...
-Igen.Elvette.
-És utána mi történt.?
-Nem tudom.Én..én nem tudom...
-Mi történt Aida.?
-Mi.?Mi.?Ki az az Aida.?-
-Te.-válaszolta.
-Nem.Én..én...
-Hogy hívnak.?
-Én..én...Aidanak.Aidanak hívnak.
-Igen.Én ki vagyok.?-kérdezte.
-Te.?Nem ismerlek.
-De,de ismersz.Gyerünk.Nézz a szemembe és mond,hogy ki vagyok.-szorította meg a kezemet és nézet bele mélyen a szemembe.
-Kornél.-mondtam,mire ő magához ölelt.És emlékeztem.Tudtam,hogy ő az és,hogy én kivagyok.
-Mi történt velem.?-kérdeztem.
-Amnéziában szenvedsz.
-Mennyire súlyos.?
-Naponta elfelejted,hogy ki vagy és semmire sem emlékszel.
-Minden nap végig csinálod ezt.?
-Igen.Minden nap.
-Hogy vagytok.?
-Mi jól.És Bogi már a második babát várja.
-Ohh...ez csodás.Gratulálok.
-Igen.Kérdeznem kell valamit...
-Igen.?
-Tényleg szerettél.?
-Igen.-hajtottam le a fejemet.
-Akkor is mikor elvettem Bogit.?
-Igen.
-És most.?
-Nem mindegy.?Már úgysem számítana semmit.
-De igen.Számít,mert  én is szerettelek.Még akkor is mikor elvettem Bogit és még most is szeretlek és sajnálom,hogy ezt eddig nem mondtam el.És mindig is szeretni foglak,mert te vagy az első szerelmem.
-Igen.Mindig is tudtam valahol legbelül,de nem mertem bevallani magamnak.
-Most már ideje ágyba bújnod.-mondta.
-Nem szeretnék.
-De igen.Muszáj.
-De akkor...
-Holnap is jövök.Jóét.-búcsúzott el és egy puszit nyomott a homlokomra én pedig pár perc múlva elaludtam.