Nélküle

Tisztán emlékszem...Egy esős,szeptember végét járó nap volt,mikor a buszmegállóban a buszomra várva ültem és néztem,ahogyan esik az eső.Abban a buszmegállóban,ahol vele voltam még pár héttel ezelőtt.Ahol az ölében ülve vártuk a buszt,hogy megérkezzen.Ahol vagy öt buszt elengedtünk,mire felszálltam végre egyre.Ahol azt mondta,hogy gyönyörű vagyok,hogy hidjem el szeret engem.Elhittem neki.Neki elhittem.De most hol van?Itt hagyott és én most egyedül várok a buszomra.Az eső esik.Már az időjárás sem olyan,mint amikor Ő itt volt.Ragyogott a nap,akárcsak én.Mostanra már csak az eső maradt.A napsugarakat is magával vitte,ahogy elment.S hogy hol van most?Jó lenne tudni.Talán utána tudnék menni.Elmondhatnám neki,hogy hiszek neki.Hogy mennyire szeretem és hiányzik.Hiányzik az az idő,mikor együtt vártunk a buszomra.Mikor a ragyogó napsugarai alatt az ölében ülve,egymást átölelve néztünk a távolba és csak ábrándozni mertünk arról mi lenne,ha kimondaná a másik,hogy legyen több köztünk,mint barátság. És most?Csak arról merek ábrándozni,bár olyan jó barátok lennénk,mint akkor.Bárcsak itt lenne most velem és együtt várnánk a buszt.Bárcsak magához ölelne és elmondaná mennyire szeret,hogy ne butáskodjak már,számára én vagyok a leggyönyörűbb a világon.Majd mikor megjönne a buszom egymásra néznénk és azt mondanánk; Hosszú még a nap. Temérdeknyi még az időnk...Bárcsak megállt volna ott az idő.Bár visszajönne az az ember,aki ott volt,aki ott voltam.Bár adott volna időt ,hogy elbúcsúzzak.A búcsúzás nem nekem való dolog. Gyűlölőm,mikor el kell köszönni egy fontos személytől,de ha tudom,hogy soha viszont nem látom azt a személyt,akkor erősebben magamhoz szorítom.Elengedek még vagy ezer buszt,mit sem törődve vele csak legyünk még együtt pár percen keresztül.Ha megadta volna az esélyt rá hogy elbúcsúzzunk...de nem adta meg.Önző módon elment.Szó nélkül itt hagyott és én most egyedül ülök a buszomra várva.
.

Thick fog

Hirtelenjében csak azt vettük észre,hogy nagy csend van. 

Nincsenek autók,buszok és emberek a hídon.

Üresség. A távolba néztünk,de semmit sem láttunk.

A híd mindkét oldalán hatalmas köd gyülemlett és csak gyarapodott

és gyarapodott. Be voltunk kerítve.

Nincs menekülés innen.

A köd lassan,de tömegesen jött egyre közelebb.

Megszűntél létezni benne és végül elért hozzánk is.

Mindenki csendben volt. 

Egymást kerestük,de nem találtuk.

Olyan érzés volt,mintha elvesztettük volna a látásunkat.

Kapkodtunk és forgolódtunk össze-vissza,de

mintha évtizedekre lettünk volna egymástól.

Az előbb még pár centi volt köztünk,mindannyiunk 

közt,de amint elért a köd,nem tudtunk a másikba 

kapaszkodni. Félelmetes volt,ijesztő.Egyedül.Egymagad a 

nagy szürkeségben. Hiába próbáltál kiabálni 

egy hang sem jött ki a torkodon.Ez csak 

fokozta a rémülést,ami eddig is már az 

uralmába kerített.Sírtál,de nem jöttek 

a könnyek.Nem hallottad saját magadat 

sem,ahogy a többieket sem.

Egy kar ragadta meg a vállamat,amitől akkorát 

sikítottam,mint meg soha sem.És végre hallatszott.

-Csak én vagyok az!-hallottam meg Jake hangját,

majd zokogva hozzábújtam.
-Nincs semmi baj!Itt vagyok-nyugtatott

Jake engem és magát is egyaránt.
-Mi történt?Annyira félek-szipogtam levegő után kapkodva.
-Nem tudom.Én...nem.Nem tudom-válaszolta Jake.

Most az egyszer éreztem,hogy ő is fél,de ennek ellenére még 

mindig nagyobb biztonságban éreztem magam vele.

Jake-l mindig is többet éreztünk egymás iránt,de csak barátok 

voltunk.Pedig szerelem volt.Nagyon szerettük a másikat

,de megállapodtunk a barátságnál.Nem akartuk 

kockáztatni a barátságunkat,amit eléggé jó viszonyban

ápoltunk.Igen ám,ezzel csak az volt a 

probléma,hogy Jake egyik nap közölte,mint 

barát a barátnak,hogy ő nem tud tovább várni

 rám,ránk és nem sokra rá barátnője lett,Lucy.

Első talákozás óta nem szimpatikus a lány.

Teljesen az ellentétem.Semmiben sem hasonlítunk.

Sosem tudtam volna elképzelni,hogy milyen lesz

,ha majd az egyikünknek barátja,barátnője lesz.

Sosem képzeltem el.Nem akartam.
Mindig is azt hittem,hogy boldogan élünk 

egymás mellett,mint barátok vagyis több,mint barátok,

de sosem mondjuk ki,hogy járunk és ez így lesz

míg meg nem halunk.Igen,ezt hittem,de 

nem így lett.Neki barátnője lett,amitől,s

akitől a falra tudnék mászni.Mióta barátnője lett

megromlott a kapcsolatunk. 

Kevesebbet beszeltünk és találkoztunk.

Nem láttam értelmét. Ezért is volt meglepő és 

egyszerre kényelmetlen,de mégis jó,hogy most 

itt van.Persze ez a csoda sem tartott sokáig.

-Hol van Lucy?Nem láttad?
-Jake,mégis, hogy láttam volna...?!

Hol van mindenki?Hol van Tony és Rose,Nelly,Aby?

Hol vannak?-kiabáltam

-Jó,jó.Nem tudom,ahogy te sem.Sajnálom.Nem akarok veszekedni 

most szükségünk van egymásra.
-Csak most Jake?Hol voltál?Hol voltál eddig?

Miért nem hívtál?Miért nem kerestél?Miért jött képbe Lucy?

Nem is hasonlít rám.-ütöttem a mellkasát,

miközben magyaráztam

 -Állj mar le Alda!Szeretlek!Érted?

Nem is járok igazából Lucy-val.-fogta a fejet.-Téged szeretlek,

értsd már meg!Csak eljátszottam vele,

mintha járnánk.Azt hittem,hogy így majd végre 

eljutott az eszedig,hogy mit érzel irántam és 

elmondod.Megmondod,hogy szeretsz és végre

 vége ennek az örökké tartó barátság zónának.-fejezte be

én pedig leblokkoltam.Szeret?Nem is jár Lucy-val?

Miért pont itt és most kellett megtudnom.


-Szeretlek!-mondtam,majd közelebb léptem hozza és 

a számat a szájára tapasztottam.

Szenvedélyesen csókolóztunk,mint

még sosem.Minden érzést kiadtunk

magunkból ezzel a csókkal,majd 

egy sikítás vetett véget neki.
-Ez Lucy volt?-kérdeztem,bár Jake

sem tudhatta rá a választ.

-Menjünk!-fogta meg a kezem Jake,majd 

elindultunk előre.Nem tudtuk hol vagyunk pontosan

és merre tartunk csak a hang irányába rohantunk.

-Aby!-kiabáltam a legjobb barátnőmnek,aki 

egymaga állt,kezeivel az arcát,s ezáltal a

szemet takarva és sírt.-Aby.-siettem hozza,

majd átöleltem.-Mi a baj?Mi történt?
-Elvitte...elvitte Tonyt-szipogta

-Ki?-kérdezte Jake

-Nem tudom...nem láttam...csak úgy elvitte,

megragadta és elvitte.-makogta Aby

-Aby, és a többiek?Hol vannak?

-Őket is.Mindenkit elvitt magával.
Aby...és te?
-Nem tudom.Én nem...itt hagyott.

Nem ért hozzam.

Ekkor lassan elkezdett felszállni a köd,s minden a

régi volt.

Újra tolakodtak az autók,buszok és emberek mindenhol.

Dudálás,kiabálás hallatszott.Mindannyiunknak 

földbe gyökerezett a lába.

Ez mi volt?Vége?De akkor hol vannak a többiek?


*6 hónappal később*

Jake-l az ominózus napja óta,azaz hat hónapja vagyunk együtt.

Aby-t és mindannyiunkat is lesokkolt,ami velünk történt.

Utána sok mindenen keresztül mentünk.

Gyógyszerek,emberek akik nem hittek 

nekünk,megmagyarázhatatlan 

kérdések,pszichológusok,kezelések...

Aby még a mai napig sem 

tudta feldolgozni,hogy elvesztette Tony-t és Lucy-t,

Nelly-t.Mi sem értjük mi volt,ami akkor történt,

de elfogadtuk.Nehezen,de túl léptünk.

Azóta sem tudja mi történt akkor és,ami a

legfontosabb hova tűntek Nelly-ék.Senki sem tudja és 

nem is fogja.

I don't remember...

Nem emlékszem... Nem emlékszem,milyen az arca,amely annyira megfogott,nem
emlékszem milyen az arca,milyen a szeme színe,melyben 
mindig elvesztem. Nem tudom,milyen a szája,mellyel puszit nyomott az arcomra. Nem emlékszem a hangjára ,mely elvarázsolt .Melytől megremegtek a lábaim. Nem tudom,milyen a keze,amellyel megérintett,mellyel megfogta a kezemet. Nem emlékszem a karjára, amellyel magához húzott és szorosan megölelt .Nem emlékszem,milyen volt az ölelése. Nem tudom,mit éreztem mikor megölelt .Nem emlékszem a testére,amit csak egyszer láttam,de akkor még úgy voltam vele,hogy ezt sosem felejtem el. Mikor egy nyári napon focizott és levette a pólóját,amire én vigyáztam. Nem emlékszem milyen volt.Nem emlékszem a foci tudására,amivel lesöpört mindenkit. Tudom,hogy úgy volt,de nem emlékszem.
Nem tudom,mit éreztem mikor megláttam,mikor a szemembe nézett.Mikor azt mondta kedvel. Több vagyok,mint barát. 
Nem emlékszem a rózsa illatára,amit tőle kaptam.
Nem tudom,hogy nézett ki pontosan,mintha nem is velem történt volna csak úgy mesélte volna valaki.
Tudom,hogy megtörtént .Tudom csak nem emlékszem rá .
Nem tudom felidézni az arcát .A személyiségét .
Nem emlékszem,milyen volt a stílusa. Hogyan öltözködött. 
Nem emlékszem az illatara,amit mindig mélyen beszívtam ,miközben hozzábújtam,s titkon reméltem örökre megtudom,majd őrizni,de nem.Nem emlékszem már rá.
Nem tudom mi a kedvenc színe,zenéje,
étele.
Talán ennyi idő telt volna el?Túl léptem már rajta és ezért van ez?Tudom,hogy még mindig szeretem...vagy csak azt hiszem?Ő emlékszik rám?
Azt súgta a fülembe sosem felejt el.De vajon tudja,milyen színű a szemem.Tudja,hogy milyen a hajam.Az ölelésem...az életem nélküle?Hiányzom neki?Gondol néha rám?Megismerne az utcán,ha véletlen egymásba botlanánk?Vagy csak egymás mellett elsétálnank?
Felismerne?Köszönne?Leállnánk beszélgetni? 
Vagy csak elmennénk egymás mellett annyival letudva 
magunkban ,hogy igen, azt hiszem őt egyszer,valamikor ismertem. 

Egymásra köszönnénk és ennyi?

Elsuhannánk egymás mellett,majd az utca végén,mikor már nem látjuk egymást eszünkbe jutna,hogy Ő volt az.Én ismerem őt. Legalábbis egykor még ismertem. Felmerülne bennünk az,hogy visszafordulnánk és megkérdeznénk hogy van a másik?Utána futnánk a másik után és megállítanánk?
'-Szia,én vagyok az...tudod ,a régi szerelmed,kit regés-régen még annyira szerettél,hogy akár az életedet is adtad volna érte csak ne essék semmi baja.Tudod én vagyok az,aki miatt annyit szenvedtél...-majd azt felelnem;

-Ne haragudj,de nem ismerlek. Szerintem összekeversz valakivel.'
Ez így van rendjén?

Elfelejtjük egymást?Örökre?Megígértük,hogy nem.Akkor miért?Szeretjük még egymást ,nem?Mond,hogy igen,hiszen nem lehet,hogy ennek így legyen vége.Vagy igen?Ilyen kegyetlen ez a világ?A sors?Miért nem hoz újra össze minket?Miért kerültet ki minket egymás útjából?Miért nem hagyja,hogy találkozzunk,hogy minden a régi legyen?Esetleg mi nem akarjuk?Te nem akarod?Én nem akarom csak nem vagyok vele tisztában,hogy már elengedtelek? Már réges-régen elhagytalak. Hagytam,hogy tovább menj,tovább léphess. Nélkülem. Már nem tartozol hozzam .Nem tartozók hozzád. Talán egyszer,valamikor voltam egy fejezet,egy rész,egy apró kis részlet az életed könyvébe. De úgy érzem többé már nem kerülök újra bele.Nem kapok meg egy mondatot,egy lapot,amit kitölthetnék .Ami rólam szólna .Rólunk szólna. Már nincs hely nekem az életedben. Talán ez így van rendjén!

Váratlan fordulat-3.rész

3.rész

2:29 de.09. 05.
Hajnal kettő fele keltem fel arra,hogy a zene még mindig megy a tévével együtt.Kikapcsoltam mindkettőt,majd elmentem gyorsan letusolni.Még mindenki aludt.Döniz a kanapén.A fotelben Joni.A szobámban az ágyon Krisztián.A másik fotelben meg Chris.Lefürödtem,fogat mostam és felkötöttem a hajam.Vissza mentem és megittam egy teát.A fejem majd szét robbant annyira fájt.Bevettem két darab gyógyszert.Visszamentem és befeküdtem az ágyamba Krisztián mellé.Betakaróztam és közelebb bújtam hozzá.Nyöszörgött párat,majd megfogott és közelebb húzott magához.
-Jó reggelt.-mondtam halkan.
-Miért vagy fent ilyen korán?-kérdezte.
-Nem tudom.Nem tudtam aludni.-válaszoltam.-Mit szólna most ehhez Lili,ha meglátna így minket...-kacagtam halkan.
-Valószínű semmit,mert már nem vagyunk együtt.-mondta Krisztián,mire én egyből elhallgattam és a szemébe néztem,de csukva volt.
-Mi?-kérdeztem.-Szakítottatok?
-Igen.-válaszolta Krisztián még mindig csukott szemmel.
-De miért?
-Miattad.-felelte és végre kinyitotta a szemeit.
-Miattam?-kérdeztem vissza.
-Igen.Folyton féltékenykedett rád.Olyanokat vágott a fejemhez,hogy biztos megcsalom veled,hogy te fontosabb vagy nekem,mint ő és hasonlók.
-Sajnálom.-mondtam könnyezve.
-Ugyan már.Ne,hogy sírj nekem.Nem a te hibád.-mondta Krisztián és letörölte a könnyeimet.
-De hát miattam szakítottatok.-szipogtam.
-Figyelj.Ha ő nem tudja megérteni és elfogadni,hogy nekem mindig is te leszel az első,akárhogy és akárkit szeretek az az ő hibája.
-De miért?-kérdeztem.
-Mert szeretlek te butus.-válaszolta.
-Én is.-mosolyodtam el,majd még jobban hozzá bújtam.-Tegnap jó rád volt kattanva Joni húga.-kuncogtam.
-Ne is mond.Miután mindannyian kidőltetek arra akart rábeszélni,hogy had aludjon mellettem.-mesélte Krisztián.
-Mi?-kérdeztem.
-Komolyan.Aztán mondtam neki,hogy feküdjön le inkább a kanapéra aludni.Aztán felkaptalak téged a konyha pultról és befektettelek az ágyadba.-mondta.
-Mi?-kerekedett el a szemem.-A konyha pulton aludtam?
-Igen.Ne kérdezd fogalma sincs,hogy hogy kerültél oda.-nevetett.-Amúgy Joninak mi történt az orrával?-kérdezte hirtelenjében.Kicsit odébb húzódtam tőle,hogy a szemébe tudjak nézni,majd válaszoltam.
-Chris behúzott neki egyet.
-Hm...kemény gyerek.És miért?-A szívem majd kiugrott a helyéről.Most mondjam el vagy ne?Mit csináljak?Mit fog hozzászólni,ha elmondom?Végül úgy döntöttön,hogy tudnia kell róla.
-Mert Joni megcsókolt.-nyögtem ki.
-Tessék?-ült fel és engem bámult érthetetlenül.
Mindent elmeséltem neki ami akkor történt.Hogy Chrissel bent voltunk a terembe és majdnem megcsókolt,de aztán benyitott Joni,majd végül Joni csókolt meg.Azt,hogy Chris az igazgató fia.És,hogy nem mondta el nekem.Hogy,hogy szokott viselkedni a suliban és Joni is.Mindent ami történt.
Krisztián figyelmesen hallgatott,majd mikor végezte és kijelentettem,hogy "hát ennyi lenne' ő csak mosolyra húzta a száját.
-Szereted valamelyiket?-kérdezte.
-Öhm...hát...nem tudom.Rosszul éreztem magam akkor és rossz volt,hogy nem tudunk beszélni.Valamiért fontosak a számomra mind a ketten.
-Értem.Aludjunk még egy kicsit,jó?-kérdezte.
-Jó.-válaszoltam. Visszadőltem a mellkasára,ő pedig átölelt és pillanatok alatt visszaaludtam.
Három óra múlva ébredtünk fel.
-Jó reggelt!-nyomott egy puszit az arcomra Krisztián.
-Neked is.-nyöszörögtem.Mennyi az idő?-kérdeztem.
-Fél hat.-válaszolta.
-Akkor szólok a többieknek,hogy keljenek,mert ma még suli lenne.-tápászkodtam fel az ágyból kissé kómásan.Kisétáltam a nappaliba és elkiáltottam magam.
-Jó reggelt!-mindenki felugrott.
-Halkabban...-nyöszörgött Chris.
-Kelj fel!Félt hat múlt.-kiabáltam a fülébe.Chris felkapta a fejét.
-Mennyi?-kérdezte.
-Ez most itt nem a lottó.Fél hat.-ismételtem meg.
-Joni.-tértem át az említetthez.-Kelj fel!-kiabáltam az ő fülébe is,majd ugyanezt megtettem Dönizzel is.
-Végre!Mindenki fent van.-tapsoltam kettőt.-Most pedig indulás haza!-invitáltam i őket.Nekem még össze kellett pakolnom és sajnos suliba mennem,mert nem lenne jó,ha az igazgató,aki mellékesen Chris fia,felhívná az anyámat azzal,hogy ma se én,sem a fia nem talált be az iskolába.Krisztián segítségével gyorsabban ment a pakolás.
-Köszönöm!-mondtam neki,mikor végeztünk.
-Nincs mit,de most már megyek.Sipirc a suliba neked is.
-Rendben,szia!-búcsúzott el tőlem egy öleléssel és fejre puszival.
Megnéztem magam a tükörben még gyorsan,majd felkaptam a táskámat és elindultam a suliba.Nem vártam Jonira,mert nem tudtam,hogy ő ma jön vagy sem.Nekem viszont be kellett érnem.
Sietősen lépkedtem a terem felé,majd benyitottam és elfoglaltam a helyem.Chris még nem volt bent.Kicsit megijedtem,hogy mi lesz,ha valaki odajön hozzám,de pár perc múlva ,azaz csöngő előtt kettő perccel beesett az ajtón Chris és levágta magát mellém.
-Szia!-köszönt
-Szia.
Elkezdődött az óra és néma csendben figyeltünk,majd egyszer csak megrezzent a telefonom a zsebemben.Elővettem úgy,hogy a tanár észre ne vegye,bár nagyon benne volt a monológjában,szóval szerintem azt sem vette volna észre,ha egy apokalipszis követezett volna be.Ő még akkor is mondta és mondta volna.
"Unalmas"-olvastam el az üzenetet,ami Christől jött.
"Elalszom"-válaszoltam.
Chris: "Szerinted,ilyenkor mit érez?"
Én: "Fogalmam sincs :D"
Chris: "Hogy tetszett a buli?"
Én: "Rémes volt..."
Chris: "Miért?"
Én: "Nem tudom...:D"
Chris: "Úgy jobb lett volna,ha másnap nem kell suliba jönnünk"
Én: "Igen,sokkal"
Chris: "Mikor lesz már vége? :s"
Én: "Még 22 perc :( Nem igazságos,hogy Joni meg otthon lazsálhat...:@"
Chris: "Nem jött?"
Én: "Szerintem nem"
Chris: "Na,jó...mondok egy viccet,mert már halálra unom magam"
Én: "Oké :D"
Chris: "-Mama!Most,hogy 16 lettem használhatok szemfestéket,rúzst,alapozót,púdert és felvehetek miniszoknyát magassarkúval?
-Azt hiszen nem,Pistike. :D "
Én: "Ezt ismerem :D "
Chris: "Okéé,ezen besírsz :D Két szőke nő megy az utcán,mire találnak egy tükröt.Az egyik felveszi és így szól
-Te,ez a csaj nagyon ismerős nekem!
A másik is belenéz:
-Te hülye, ez én vagyok! xD"
Én: "OMG! Honnan szedsz ilyeneket?"
Chris: "Ezt tesz az unalom :D"
Én: "Igaz..."
Chris: " -Jean,ha elalszom oltsa le a villanyt
-Rendben van ,uram.Szóljon,ha elaludt."
Én: "Uh,ez fájt :D " -és ekkor elvette a tanár mindkettőnktől a telefont.
-Ne..!-szólt Chris.
-Ennyire unalmas az órám?Akkor következő órára kérek kettő-kettő eszét a órai anyag témájáról.-mondta kegyetlenül a tanár.
-Mi?-kérdezte Chris.
-Jól hallottad kisfiam!És ami a mobilokat illeti az igazgatóiban megtaláljátok.-vette fel a naplót a tanár,majd kicsöngettek és kiment.

Váratlan fordulat-2.rész

 2.rész

7:13 de.09. 04.
Másnap reggel.Az ablakomon át beszűrődő napsugarakra ébredtem.Lerúgtam magamról a takarót,majd oldalra fordultam és akkor vettem észre,hogy nincs mellettem Krisztián.Egy cetli pihent a párnán.Elvettem onnan és elolvastam;

              " Jó reggelt Ell!
            A konyhában találsz reggelit.
         És ne haragudj,hogy csak úgy leléptem szó nélkül,
             de mennem kellett,mert hívott a főnök.
        Viszont te olyan békésen és nyugodtan aludtál még és korán
             is volt,nem akartalak felébreszteni.
                                                              ## Puszi Krisztián. "

Miután elolvastam a levelet leraktam az éjjeli szekrényre és feltápászkodtam az ágyból.Odasétáltam az ablakhoz és mosolyogva néztem ki a napsütötte reggelre.Kinyitottam,hogy beengedjem a többi napfényt is a szobámba,majd visszamentem az ágyhoz és beágyaztam.Elmentem lezuhanyozni és fogat mosni,majd köntösbe bújtam és kimentem a konyhába.Az étkező asztalon már ott várt a fincsi reggelim.Leültem és nekiláttam a nutellás piritósomnak,mikor valaki félbe szakított,mert nem tudott leakadni a csengőről.
-Megyek már!-kiáltottam.Odaértem és kinyitottam azt ajtót,majd szembe találtam magam Jonival aki eléggé fura arcot vágott miután meglátott.
-Szia!-köszöntem.
-Szia -köszönt vissza.
-Mi az?-kérdeztem kicsit már idegesen,mert nem értettem ezt a fura arcot.
-Öhm...azt hittem,hogy már elmentél és,hogy a második nap már nem késel.
-Úr isten!Mennyi az idő?-kérdeztem miután leesett,hogy suliba kéne mennem és nincs idő itthon lazsálni.Visszarohantam megkeresni a táskámat.Joni bejött és becsukta maga mögött az ajtót.
-7:52 van-válaszolta Joni.
-Megvagyok!-jelentettem ki mikor megtaláltam a táskámat,felkaptam és visszaszaladtam Jonihoz.
-Öm...oké...de nem kéne felöltözni?-kérdezte nevetve.Magamra néztem és csak akkor vettem észre,hogy még mindig a köntösömben vagyok és én is elkezdtem nevetni.
-Egy perc és itt vagyok-mondtam és gyorsan beszaladtam a szobámba.Felkaptam az első cuccot amit találtam a szekrényemben.Egy csőszárú farmert,egy fehér pólót és egy fehér Converse-t vettem fel.Meg persze természetesen előtte fehérneműt.Három perc alatt felöltöztem,(ami természetesen rekord idő) és vissza szaladtam Jonioz.
-Most már tényleg kész vagyok!-mondtam mosolyogva.
-Csini vagy-jelentette ki Joni.
-Köszönöm.
Felvettem a táskámat,kulcsra zártam az ajtót és megint rohanhattunk Jonival,hogy beérjünk.
Öt percünk volt,hogy beérjünk.Ezerrel rohantunk miközben Joni egész végig fogta a kezemet,hogy húzzon maga után,ha nem bírnám a tempót.08:02-re értünk a suli elé.Még szerencse,hogy Chris tegnap odaadta az órarendet.Gyorsan elköszöntünk egymástól egy sziával és mindketten mentünk a saját termünkhöz,majd benyitottunk.Lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót.Az osztály egy emberként fordult felém és kérdő tekintettel pásztáztak.Gyorsan elnézést kértem a késésemért és leültem a helyemre .A mellettem lévő padban Chris ült és kérdőn nézett felém,majd odasúgtam neki,hogy kicsit elnéztem az időt,mire ő elmosolyodott.Egyébként angol óra volt az első,majd biosz,föci és így tovább.Hat óránk volt ma.Ötödik óra után elmehetünk ebédelni.Chrissel mentem bepótolni a tegnapit.
Chris belépet az ebédlőbe,mire mindenki felkapta a fejét.A sorból mindenki félre állt és előre engedték.Chris megfogta a kezemet,mire én kérdőn ránéztem,de ő csak előre nézet,majd elindult és magával húzott engem is.Választott ebédet,majd én is és kifizette mindkettőnkét.Elindultunk egy asztal felé.Addigra a többiek visszaálltak a sorba és úgy beszélgettek tovább,mintha mi sem történt volna.
Mindegyik asztal már foglalt volt.Chris még mindig az egyik a kezével az én kezemet másikkal pedig a tálcát fogta.Én is és közben azon voltam,hogy el ne ejtsem a tálcát,mert Chris egy pillanatra sem akarta elengedni a kezem.Elindultunk egy asztal felé,majd szóltam Chrisnek mielőtt odaértünk volna az asztalhoz.A diákok már szinte azon voltak,hogy felállnak,de akkor megállítottam Christ.
-Hé.Ott van Joni. Üljünk mellé-mondtam.
Chris rám nézet,majd bólintott egyet és elindultunk Jonihoz.
Joni csak akkor emelte fel a fejét mikor már odaértünk és kérdőn nézett fel ránk.Addigra a többi diák akik Jonival ültek már el is tűntek.
-Jöttünk ebédelni-mondta Chris köszönésképpen
Helyet foglaltunk Jonival szembe és Chris végre elengedte a kezemet így letudtam tenni a tálcámat az asztalra.
-Így össze nőtettek?-kérdezte Joni,
-Nem...csak...-válaszoltam,de nem találtam a szavakat,mint mindig.
-Ha nem haragszotok én befejeztem-felelte Joni,majd felállt és elment.
-Na?Akkor ebédelhetünk?-kérdezte Chris mosolyogva.Bólintottam és már el is kezdett enni.Én csak meredten néztem a kajámat és turkáltam benne.
-Nem vagy éhes?-kérdezte miután észre vette,hogy még hozzá sem nyúltam az ételhez.
-Mi?Ja,de igen-feleltem és bekaptam egy falatot.-Öhm...kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Igazából ti Jonival nem vagytok valami jóban igaz?-tettem fel kérdésemet,de még mindig csak a kaját mertem bámulni.
-Nem-felelte egyszerűen.
-Értem...és...mi volt ez az egész,hogy amikor beléptél az ebédlőbe egyből mindenki félre állt az útból és előre engedett,meg az asztaltól is egy szó nélkül elmentek és amit a tanár is említett?-kérdeztem és most már végre rá néztem.Felém fordult és a szemembe nézett.
-Még...még várj egy kis időt és elmondom-válaszolta.
-Rendben-mondtam és rá mosolyogtam.Ő viszonozta a mosolyt,majd visszafordult és tovább folytatta az evést.
Nagy nehezen megkérdeztem és szegény,olyan nehezen válaszolt.Eleve nekem semmi közöm nincs hozzá,de kíváncsi voltam.Ha akarja,majd elmondja.Nem nyaggathatom ezzel.
-Végeztél?-kérdezte miután ő elfogyasztotta az ebédét.
-Igen-feleltem és felálltunk.Felemeltem a tálcámat,de ő megfogta a kezem jelzésképp,hogy hagyjam.
-Hagyd itt-mondta és megfogta a kezem,majd elindultunk vissza a termünkbe.Általában szünetekben is mindig bent van az osztály nagy része és főleg mi.Chris nem igazán engedi,hogy kimenjek,mivel ő nem szokott kimenni és,ha egyedül mennék ki bizonyára egyből lecsapnának rám a többiek és faggatózni kezdenek mindenről.
-Chris.Nem rossz a memóriám.Tudom,hogy hol van az osztály termünk.Nem kell minden pillanatban a kezemet fognod-mondtam,mire már kissé ideg bajt kaptam attól,hogy úgy viselkedik velem,mintha az oviban lennénk és ő a nagy és erős felnőtt aki fogja a kezemét és hallgatnom kell rá,engedelmeskednem neki.Mi van ezekkel a fiúkkal ebben az iskolában?Mindegyik kéz függő?Joni folyamatosan fogja a kezemet miközben sietnünk kell nehogy elkésünk.Biztosan csak azért jön mindig az utolsó percben,hogy aztán rohannunk kelljen és ezáltal kifogasolhatja,hogy miért is fogja a kezemet.Aztán itt van Chris.Miután beérünk a suliba Jonival ő felváltja őt és azután ő fogja egész nap a kezemet akárhova megyek.Még,ha csak ki akarok menni a mosdóba oda is elkísér KÉZEN FOGVA!!!Mi ez könyörgöm?Azért annyira hülye nem vagyok,hogy ne jegyezem meg mi hol van.Visszatalálok egyedül is.És tudok menni  saját lábamon.A saját utamon.Nem kell,hogy minden egyes percben fogja valaki a kezemet.
Chris egy pillanatra elengedte a kezemet és velem szembe fordult.
-Azt hittem ezt már megbeszéltük-vágta rá.
-Hát,igazából,hogy őszinte legyek semmit sem beszéltünk meg.
-De igen.Azt mondtad,hogy vigyázhatok rád.
-Igen azt mondtam,hogy vigyázhatsz rám-ismételtem  meg a szavait-de nem pedig azt,hogy folyamatosan kézen fogva járkáljunk,mert te"vigyázol rám"-mondtam kicsit gúnyolódva az utolsó két szót.
-Miért baj az,ha fogom a kezedet?-nézett rám gyanakvóan.-Ezek máshogy nem értenék-mondta és közben a többi diákra mutatott,akik felénk sem pillantottak.-Csak nem,azért nem engeded,mert Krisztián nem engedi-mondta ki amitől én pillanatok alatt ledöbbentem.
-Tessék?-nevettem ki.-Ennek semmi köze Krisztiánhoz.Megmondtam már,hogy ő olyan nekem,mintha a testvérem lenne egy,kettő pedig van barátnője-akadtam ki.-Ha annyira tudni akarod.És azt hiszem,hogy igazából én nem tartozom semmilyen magyarázattal,míg te sem magyarázkodsz.
-Magyarázat kell?Igen?Oké.Ha annyira tudni akarod azért hallgatnak rám a többiek és azért félnek ennyire tőlem,mert az igazgató fia vagyok-válaszolta,mire én még jobban ledöbbentem.
Hogy mi van?Az igazgató fia?!És ezt én eddig miért nem tudhattam,ha rajtam kívül mindenki tudja?Miért volt ez olyan nagy titok?
Chris látta,hogy teljesen letaglóztam a hírtől,mire újra megfogta a kezemet és bementünk a terembe.Ez úton hagytam,hogy fogja a kezemét és vezessen maga után,ahova csak akar.Teljesen ledöbbentem és mire feleszméltem arra lettem figyelmes,hogy a teremben vagyunk.Csak mi ketten.Leültem a székemre.Chris is leült a saját székére,de felém fordult.Megfogta az én székemet is és maga felé fordított,hogy a szemembe tudjon nézni,majd közelebb húzott magához a székkel együtt.
-Szóval...te vagy az igazgató fia...-mondtam ki.Chris csak bólintott,majd folytattam.-ezt eddig értem,csak azt nem tudom felfogni,hogy ez mégis miért olyan nagy dolog.Mármint persze azt a részt értem,hogy ezáltal miért tartanak tőled annyira,de miért nem mondtam el az elején.?
-Te vagy az egyetlen aki nemet tudott nekem mondani ráadásul a többiek szeme láttára és ez,olyan különleges volt.Hogy még nem ismertél úgy.Hogy folyamatosan nemet,mertél mondani.Hiányzott ez az érzés.Nem akartam,hogy megtud,mert akkor te is úgy tartottál volna tőlem,mint a többiek és hátráltál volna tőlem-mondta és egyre közelebb jött felém a fejével.Szinte már csak egy centi volt köztünk.Az egész teremet betöltötte a csend.Csak a fülemben dobogó vért hallottam.És totálisan leblokkoltam,mire a nagy csendet megtörte egy diák aki lenyomva  a kilincset benyitott,mire én annyira megijedtem,hogy azt se tudtam mit csináljak.Hirtelen felálltam aztán visszaültem és magam elé néztem,majd az ajtó felé.Chris jól szórakozott a szerencsétlenkedésemen.Jól kinevetett.Azt hittem valami osztály társunk akar bejönni a terembe órára,de nem egy osztálytárs volt az ,hanem...Joni.Joni állt ott az ajtóban és kérdőn pillantott rám,majd Chrisre.
-Bocs a zavarásért. Folytassátok csak nyugodtan-mondta,majd becsapta maga mögött az ajtót.Értetlenül meredtem magam elé,majd Chrisre pillantottam aki még mindig a történteken kacagott.Felálltam és kisiettem Joni után.A keze után kaptam,majd megállt.
-Miért jöttél?-kérdeztem gondolkodás nélkül.
-Bocsánat.Már az engedélyetek nélkül be sem lehet nyitni más termekbe?
-De.Nem úgy értettem.Valamit akartál-motyogtam.
-Igen.Valamit akartam,de már nem fontos-mondta és kirántotta a kezét a kezemből.Nem hagytam ennyiben a dolgot újra megfogtam a kezét.Ő újra megállt,szembe fordult felém,majd erősen magához húzott és megcsókolt.Olyan gyorsan történtek a dolgok,hogy hirtelen azt sem tudtam,hogy hol vagyok.Megszédültem és,mintha a lábam alól kicsúszott volna a talaj.A térdeim megremegtek és a szívem olyan gyorsan kalapált,hogy azt hittem mindenki hallja.
Joni hátra lépet egy lépést és kihúzta a karját a kezeim közül,amit még mindig fogtam.
Oké.Ez most mégis mi a franc volt?!Komolyan mondom már nem értem ezt az egészet.Mégis mi történik itt?Egy;Még csak egy napja ismerem.Kettő;Először majdnem megcsókol Chris a teremben,erre benyit Joni,elképedve néz,majd kimegy.Én utána megyek megkérdezem,hogy mi volt ez az egész,erre ő azt válaszolja,hogy most már mindegy,majd magához húz és megcsókol.És én még azon voltam kiakadva,hogy folyton a kezemet fogják?És akkor ehhez mit szóljak?Mit kéne szólnom?!
Joni folyamatosan a szemet nézte majd a vállam fölött átnézett és aztán folyamatosan arra nézet.Minden bizonnyal valaki ott állt,de képtelen voltam megfordulni. Ledermedtem. És csak az agyam zakatolását hallottam.Az egyik pillanatban lépéseket hallottam a másik pillanatban meg arra lettem figyelmes,hogy Joni a földön van és vérzik az orra.
-Te jó ég!-kaptam hirtelen a kezem elé a számat és végre a fejemhez. Leguggoltam Joni mellé,majd elővettem egy csomag zsepit és az orrához tartottam.
-Te szemét láda!Mégis mit képzelsz magadról?!-hallottam meg Chris hangját akit eddig még észre sem vettem.Egyből összeálltak a fejemben a képek.Chris nem rég majdnem megcsókolt a teremben,erre Joni közbe avatkozott azzal,hogy benyitott,aztán már csak bosszúból is megcsókolt,miután meglátta,hogy utánam egyből kijött Chris is akit persze én akkor észre sem vettem,mert jóval a hátam mögött volt.Erre Chris idejött amíg én "eszméletlen" állapotban voltam és behúzott egyet  Joninak.Csak tudnám,hogy miért csókolt meg majdnem Chris és,hogy miért csókolt meg Joni.
-Chris...öhm...-kerestem a szavakat,de megint nem találtam.Mégis mit mondjak?Mit mondhatnék.Gondolom mindent látott...vagy lehet,hogy nem.Akkor igen megvan,hogy mit mondhatnék.-nem történt semmi.-mondtam végül.Mi most komolya?Nem történt semmi?!Ezt is csak én hülye mondhatom.
-Oh...értem.Szóval te egy csókot semminek veszel.Nem történt semmi,mi?Nem?Nem csókolt meg a féreg?!-üvöltözött Chris.Jonira pillantottam,aki még mindig a hideg iskola kövein ült és az orrát próbálta elállítani.Remek.!Miatta van ez az egész,de ő arra nem képes,hogy mondjon valamit.
-De.Igen.Megcsókolt.Nem tudom mégis mire vélhetném,de igen,igazad van.Ez történt.-mondtam halkan rekedtes hangon.-Bár mondjuk eléggé kezd kiakasztani ez az egész dolog.Először mindketten kézfogási mániában szenvedtek,aztán meg mindketten megakartok csókolni!Mégis mire véljem ezeket.Hisz még csak második napja,hogy ismerjük egymást.
Mindkét fiú csendben hallgatott.Egyik sem mert megszólalni.Nem is ajánlottam volna nekik.Nagyon mérges lettem rájuk.Csak arra vágytam,hogy végre otthon lehessek.Egyedül.Nyugalomban.
-Tudjátok mit.Rendezzétek le négy szemközt.Nem vagyok kíváncsi rá.A teremben lennék,ha keresnétek.-mondtam és ott hagytam őket.Még mielőtt benyitottam volna a terembe hallottam,hogy Joni azt mondja;
Ember!Eltörted az orromat!, mire Chris annyit válaszolt,hogy megérdemelte.
Nem értem őket.Komolyan nem értem.Valaki magyarázza el,hogy mi ez az egész,mert nekem fogalmam sincs.
Csengetésre megérkezett mindenki,majd csengetés után még a tanár előtt belépett Chris.Leült a helyére és úgy csinált mintha mi sem történt volna.Nem tudom mit beszélhettek vagy,hogy egyáltalán beszéltek-e,de nem látszót rajta semmi.Semmit sem tudtam leolvasni az arcáról.Mikor vége lett az órának mindenki kivonult a folyósora.Chris ugyan úgy a helyén maradt.Elővette a zenelejátszóját és azt hallgatta.Azon hezitáltam,hogy kimenjek-e vagy ne.Mivel Chris nem szólt egy szót sem nem akartam bent maradni vele,mert az úgy elég kínos lett volna,ha ő a zenéit hallgatja én meg csendben ülök mellette,míg be nem csengettnek. Viszont,ha ki megyek akkor lehet,hogy összefutok Jonival,amit most akarok is meg nem is.Kíváncsi vagyok a magyarázatára már,ha van-e,de közbe mégis,olyan kínos lenne vele beszélni ezek után.Végül megfogtam magam és felálltam a helyemről.Elakartam indulni az ajtó felé,de akkor Chris elkaptam a kezemet jelzésképpen,hogy ne menjek ki.Megfordultam és kérdőn néztem rá.Ő még mindig fülessel a fülében a telefonját nyomkodta.Kiakartam húzni a karomat a keze közül,de erősebben megfogta és végre rám nézet.
-Engedj.-mondtam
-Nem.
-Mi?-kérdeztem
-Azt mondtam nem.!-felelte nyugodtan,de mégis határozottan.
-Oké.-mondtam és helyet foglaltam a székemen.-Szóval...-szólaltam meg pár perc múlva.Nem tudtam eldönteni,hogy egyáltalán hall-e és figyel-e rám,de akkor is folytattam.-Beszéltettek?-kérdeztem.
Chris kirántotta a füléből egy mozdulattal a fül hallgatott,felém fordult és magához húzott a székemmel együtt.Ismét.Mélyen fürkészte a szememet.Én persze alig bírtam a szemébe nézni.Folyton kerültem a kontaktust.
-Nézz rám!-lágyan megfogta az államat és felemelte,hogy a szemébe tudjak nézni.A szemébe néztem,majd ő elmosolyodott.-Mi az?-kérdezte.
-Semmi.-válaszoltam zavartan.
-Miért viselkedsz így?-kérdezte.
-Hogy?-kérdeztem vissza kicselezve a választ.
-Tudod,hogy értem.Nem történt semmi.Nem kell érte rosszul érezned magad.-mondta őszintén.
Magamhoz húztam és megöleltem.-Köszönöm!-súgtam a fülébe hálásan .
-Ugyan már.-nevetett fel.-Sikerült tegnap rendbe rakni a lakást?-kérdezte miután elengedtük egymást.
-Igen.Miután mindketten elmentettek Krisztián még maradt és befejeztük ketten,majd mikor végeztünk bealudtunk egy pillanat alatt.-meséltem.
-Oké.Akkor...arra gondoltam,hogy mivel kész lett a lakás kéne egy felavató buli.-mosolygott Chris.
-Áhh...nem.Nem szükséges.-próbáltam lebeszélni róla.
-Csak mi lennénk ott.Krisztián (ha ráér),Joni és a húga és én.Ennyi.-nyugtatott meg Chris.-Ja és persze te.-nevetett fel.
-Rendben.-válaszoltam.-Eljössz velem suli után vásárolni a bulira?-kérdeztem cserfes mosollyal.Ne,hogy már nekem egyedül keljen elmennem.Az ő ötlete volt.
-Persze.-felelte.
Következő óra végén mindenki kiment a teremből,amint megszólalt a csengő.Mi ketten Chrissel bent maradtunk ismét.Megbeszéltük,hogy miket kell vennünk.
Amikor kinyílt az ajtó és....Joni lépett be.
-Hi!-köszönt.
-Szia.-köszöntem vissza.
-Öhm...csak azért jöttem,hogy bocsánatot kérjek az előbbiek miatt.-nyögte ki Joni.
-Rendben.Megbocsájtok.Nem haragszom.-mondtam,majd felálltam a helyemről,odamentem Jonihoz és megöleltem.Nagy nehézkesen visszaölelt pár perc múlva,majd elengedtük egymást és rá mosolyogtam.
-Hát akkor én megyek.-mondta Joni.
-Várj.Délután átjöhetnél a húgoddal hozzám egy lakás felavató bulira.
-Oké.-válaszolta,majd kiment a teremből.
-Már csak Krisztiánnak kell szólnom.-mosolyogtam.Nem tudom,miért,de nagyon jó kedvem volt.Mondjuk tarthatott volna tovább is,de mindegy.
Miután végeztünk a suliban felhívtam Krisztiánt és ő is igent mondott.Hazasiettünk Chrissel és ledobtuk a táskánkat,majd indulhattunk vásárolni. Joni hamarabb haza ment,mert hamarabb végzett szóval csak ketten mentünk.
-Szóval...akkor...-vettem elő a kis cetlimet amit az egyik szünetben írtam,hogy tudjam mit kell vennem.
-Most komolyan?-kérdezte nevetve Chris.
-Mi az?-kérdeztem vissza.
-Listát írtál?
-Igen.Miért?
-Csak fogjunk néhány dolgot és pakoljuk a kosárba.
-Jó csak gondoltam...-kezdtem,de nem fejeztem be,mert Krisz kikapta a kezemből a cetlit és összetépte.
Fogtunk pár chipset,pop-cornt,gumi cukrot,csokikat,Sprite-ot,Fanta-t,Pepsit és egy kis piát is vettünk.Bor,Vodka,Whisky és mentünk a kasszához.
Kifizettük,majd hazamentünk.Kipakoltuk külön-külön tálakba az üdítőket kiöntöttük poharakba.
Fél öt volt mire minden kipakoltunk és elrendeztünk,de még senki sem jött.
-Amíg nem jönnek iszunk valamit?-kérdezte Chris egy vodkás üveggel a kezében.
-Jó,de csak egy kicsit.-válaszoltam.Chris kiöntött két külön pohárba a vodkából,majd az egyiket felém nyújtotta a másikat meg a saját kezében tartotta.
-Köszönöm.
Összekoccintottuk a poharakat,majd megittuk.Chris öntött egy kicsit a whiskyből is.Azt is megittuk,majd még megkóstoltuk a bort is.Csak a biztonság kedvéért,hogy milyen.
Mire végeztünk mind a ketten becsiccsentettünk egy kicsit.Legalábbis Chris kicsit én pedig nagyon.Chris leült az egyik fotelba,majd én is le akartam ülni a kanapéra,de nem igazán ment.Épp Chris előtt szambáztam el mikor megbotlottam,majd Chris elkapott.
-Hóó...-eszméltem fel egy kicsit.
Krisz magához húzott így az ölébe kerültem.
-Héjjjj...-mondtam mikor megláttam,hogy Chris ölében vagyok.
-Nyugi.Gyere ide.-mondta,majd letette a fejemet a mellkasára és rám mosolygott.-El ne aludj.Még itt sincsenek a vendégek,de te már bepiáltál és még be is alszol?Hát milyen házigazda az ilyen?-nevetett Chris.
-A te hibád.-mondtam
-Tudom.-válaszolta-Szeretem,ha vigyázhatok rád.
-Miért pont én?Miért akarsz vigyázni rám?-kérdeztem
-Mert...fontos vagy számomra.-válaszolta Chris.
-Te is nekem...-mondtam,majd a mellkasába fúrtam a fejem.
Pár perc múlva megszólalt a csengő.
-Megyek kinyitom.-mondtam és feltápászkodtam Chris öléből.
-Sikerülni fog?-kérdezte nevetve.
-Remélem.Csak ne Krisztián legyen az.-nevettem.
Pechemre Krisztián állt az ajtó túlsó oldalán és mikor így meglátott (mármint,hogy piás vagyok és kicsit sem vagyok magamnál) teljesen kiakadt.Ráadásul alig bírtam állni szóval az ajtónak támaszkodva köszöntem neki,majd szó szerint a karjaiba borultam.
-Veled meg mi történt?-kérdezte Krisztián.
-Csak...ittam egy picit.-mondtam és mutattam neki,hogy csak egy picit.
-Aha.Picit mi?Látszik...-mondta idegesen.
Majd felkapott a karjába és besétált velem a szobába.
-Hát te?-kérdezte Krisztián Christől.
-Lakás avató bulira jöttem.-felelte Chris.-Megkóstoltuk a piákat és kicsit berúgott.-mondta Chris rám mutatva.
-Igen.Azt vettem észre.Szerencséd van,hogy a kezeimbe van.-mondta Krisztián nyersen.
Krisztián bevitt a fürdőszobába,majd megmosta az arcomat.
-Ez hideg.-mondtam nyöszörögve.
-Igen.Tudom,de most ez kell.-mondta Krisztián.
Vissza vitt a konyhába és lerakott a kanapéra,majd főzött egy kávét is megitatta velem.
-Fúj...ez nagyon rossz.-mondtam.
-Csak idd.-válaszolta Krisztián.-Nem akarnád kinyitni az ajtót?-kérdezte Krisztián Christől.
-Ja,de persze.-mondtam,majd felkelt a fotelből és kinyitotta az ajtót.
Joni és a húga érkeztek meg.
-Szia.Ella?-kérdezte Joni Christől.
-A szobában Krisztiánnal.
-Ok.-biccentett Joni.
-Jól vagyok.-mondtam Krisztiánnak.
-Biztos?-kérdezte.
-Igen.Jól vagyok.-feleltem.
-Jó.
Felálltam és üdvözöltem Jonit és a húgát.
-Sziasztok!-köszöntem.
-Szia Ella.-mondta Joni.-Ő itt a húgom Döniz.
-Ja.Szia.-mondta Döniz.
-Gyertek beljebb.Üljetek le.
Raktam be zenét.Közben a tévé is ment.Ittunk ettünk.
Koccintottunk.És hát pár pohár után én megint becsiccsentettem.
Táncoltunk,beszélgettünk,tévéztünk.Döniz meg ráakadt Krisztiánra.A kanapén ültek és beszélgettek.Krisztián próbált engem figyelni,de nem igazán tudott egyszerre két dologgal foglalkozni.
Kimentem a konyhába egy kis nasiért..Persze Chris és Joni is utánam jöttek.Krisztián meg ott maradt Dönizzel.Én nasiért mentem,Joni utánam,hogy beszélgessünk,Chris meg Joni után,hogy figyelje.
-A húgod jól ráakadt Krisztiánra .-mondtam Joninak ő meg csak nevetett.
-Ja.Mindig az idősebb pasik tetszenek neki.-mondta.
-Krisztián viszont nem kezd ki kicsikkel.-mondtam.
-Nem baj.Egy ideig el van vele.
Még pár szót beszéltünk,majd mindenki bealudt valahol.