Thick fog

Hirtelenjében csak azt vettük észre,hogy nagy csend van. 

Nincsenek autók,buszok és emberek a hídon.

Üresség. A távolba néztünk,de semmit sem láttunk.

A híd mindkét oldalán hatalmas köd gyülemlett és csak gyarapodott

és gyarapodott. Be voltunk kerítve.

Nincs menekülés innen.

A köd lassan,de tömegesen jött egyre közelebb.

Megszűntél létezni benne és végül elért hozzánk is.

Mindenki csendben volt. 

Egymást kerestük,de nem találtuk.

Olyan érzés volt,mintha elvesztettük volna a látásunkat.

Kapkodtunk és forgolódtunk össze-vissza,de

mintha évtizedekre lettünk volna egymástól.

Az előbb még pár centi volt köztünk,mindannyiunk 

közt,de amint elért a köd,nem tudtunk a másikba 

kapaszkodni. Félelmetes volt,ijesztő.Egyedül.Egymagad a 

nagy szürkeségben. Hiába próbáltál kiabálni 

egy hang sem jött ki a torkodon.Ez csak 

fokozta a rémülést,ami eddig is már az 

uralmába kerített.Sírtál,de nem jöttek 

a könnyek.Nem hallottad saját magadat 

sem,ahogy a többieket sem.

Egy kar ragadta meg a vállamat,amitől akkorát 

sikítottam,mint meg soha sem.És végre hallatszott.

-Csak én vagyok az!-hallottam meg Jake hangját,

majd zokogva hozzábújtam.
-Nincs semmi baj!Itt vagyok-nyugtatott

Jake engem és magát is egyaránt.
-Mi történt?Annyira félek-szipogtam levegő után kapkodva.
-Nem tudom.Én...nem.Nem tudom-válaszolta Jake.

Most az egyszer éreztem,hogy ő is fél,de ennek ellenére még 

mindig nagyobb biztonságban éreztem magam vele.

Jake-l mindig is többet éreztünk egymás iránt,de csak barátok 

voltunk.Pedig szerelem volt.Nagyon szerettük a másikat

,de megállapodtunk a barátságnál.Nem akartuk 

kockáztatni a barátságunkat,amit eléggé jó viszonyban

ápoltunk.Igen ám,ezzel csak az volt a 

probléma,hogy Jake egyik nap közölte,mint 

barát a barátnak,hogy ő nem tud tovább várni

 rám,ránk és nem sokra rá barátnője lett,Lucy.

Első talákozás óta nem szimpatikus a lány.

Teljesen az ellentétem.Semmiben sem hasonlítunk.

Sosem tudtam volna elképzelni,hogy milyen lesz

,ha majd az egyikünknek barátja,barátnője lesz.

Sosem képzeltem el.Nem akartam.
Mindig is azt hittem,hogy boldogan élünk 

egymás mellett,mint barátok vagyis több,mint barátok,

de sosem mondjuk ki,hogy járunk és ez így lesz

míg meg nem halunk.Igen,ezt hittem,de 

nem így lett.Neki barátnője lett,amitől,s

akitől a falra tudnék mászni.Mióta barátnője lett

megromlott a kapcsolatunk. 

Kevesebbet beszeltünk és találkoztunk.

Nem láttam értelmét. Ezért is volt meglepő és 

egyszerre kényelmetlen,de mégis jó,hogy most 

itt van.Persze ez a csoda sem tartott sokáig.

-Hol van Lucy?Nem láttad?
-Jake,mégis, hogy láttam volna...?!

Hol van mindenki?Hol van Tony és Rose,Nelly,Aby?

Hol vannak?-kiabáltam

-Jó,jó.Nem tudom,ahogy te sem.Sajnálom.Nem akarok veszekedni 

most szükségünk van egymásra.
-Csak most Jake?Hol voltál?Hol voltál eddig?

Miért nem hívtál?Miért nem kerestél?Miért jött képbe Lucy?

Nem is hasonlít rám.-ütöttem a mellkasát,

miközben magyaráztam

 -Állj mar le Alda!Szeretlek!Érted?

Nem is járok igazából Lucy-val.-fogta a fejet.-Téged szeretlek,

értsd már meg!Csak eljátszottam vele,

mintha járnánk.Azt hittem,hogy így majd végre 

eljutott az eszedig,hogy mit érzel irántam és 

elmondod.Megmondod,hogy szeretsz és végre

 vége ennek az örökké tartó barátság zónának.-fejezte be

én pedig leblokkoltam.Szeret?Nem is jár Lucy-val?

Miért pont itt és most kellett megtudnom.


-Szeretlek!-mondtam,majd közelebb léptem hozza és 

a számat a szájára tapasztottam.

Szenvedélyesen csókolóztunk,mint

még sosem.Minden érzést kiadtunk

magunkból ezzel a csókkal,majd 

egy sikítás vetett véget neki.
-Ez Lucy volt?-kérdeztem,bár Jake

sem tudhatta rá a választ.

-Menjünk!-fogta meg a kezem Jake,majd 

elindultunk előre.Nem tudtuk hol vagyunk pontosan

és merre tartunk csak a hang irányába rohantunk.

-Aby!-kiabáltam a legjobb barátnőmnek,aki 

egymaga állt,kezeivel az arcát,s ezáltal a

szemet takarva és sírt.-Aby.-siettem hozza,

majd átöleltem.-Mi a baj?Mi történt?
-Elvitte...elvitte Tonyt-szipogta

-Ki?-kérdezte Jake

-Nem tudom...nem láttam...csak úgy elvitte,

megragadta és elvitte.-makogta Aby

-Aby, és a többiek?Hol vannak?

-Őket is.Mindenkit elvitt magával.
Aby...és te?
-Nem tudom.Én nem...itt hagyott.

Nem ért hozzam.

Ekkor lassan elkezdett felszállni a köd,s minden a

régi volt.

Újra tolakodtak az autók,buszok és emberek mindenhol.

Dudálás,kiabálás hallatszott.Mindannyiunknak 

földbe gyökerezett a lába.

Ez mi volt?Vége?De akkor hol vannak a többiek?


*6 hónappal később*

Jake-l az ominózus napja óta,azaz hat hónapja vagyunk együtt.

Aby-t és mindannyiunkat is lesokkolt,ami velünk történt.

Utána sok mindenen keresztül mentünk.

Gyógyszerek,emberek akik nem hittek 

nekünk,megmagyarázhatatlan 

kérdések,pszichológusok,kezelések...

Aby még a mai napig sem 

tudta feldolgozni,hogy elvesztette Tony-t és Lucy-t,

Nelly-t.Mi sem értjük mi volt,ami akkor történt,

de elfogadtuk.Nehezen,de túl léptünk.

Azóta sem tudja mi történt akkor és,ami a

legfontosabb hova tűntek Nelly-ék.Senki sem tudja és 

nem is fogja.